Szóval Stephen King... Vele mindenki megismerkedik egyszer, ha mást nem is, de egy könyv erejéig mindenképpen. Összeszedhetném precízen időrendi, írott vagy abc sorrendben a könyveit, de nem fogom. Saját véleményt tudok csak mondani aszerint, hogy én mit és mikor olvastam tőle. Még valamit illene írni ilyenkor az íróról is, de nem fogok, - akit valóban érdekel a háttere és egyéb információk, arról a wikipedia nagyon részletesen informál bárkit.

Ő az-az író, aki lapokon, betűkön át elhozza a mély szorongást, a rettegést - képek és effektek nélkül - csupán a szavak erejével. Van aki ezt újra és újra átélni kívánja és kedveli, de van, akinek ez már sok. Mert tény és való , hogy sokféle író és stílus van, de ő a rettegés, a rossz álmok és a mumusok keresésének oka, ő a rémálmok betűkkel koronázott királya: Stephen King.

♠♠♠

A Cujo (1981) egy teljesen átlagos kis városban játszódik, ha mást nem, a veszett bernáthegyi történetét szinte mindenki halotta, noha a könyvet nem olvasta. Mert ez talán az egyik olyan könyve a szerzőnek, ahol a rettegés szépen és fokozatosan kúszik az ember bőre alá, és tagadhatatlanul ott motoszkál bennünk a kíváncsiság: vajon mi lesz most?

"Cujo érezte, hogy több denevér is meglegyinti testének azt a harmadát, amelyet sikerült az üregbe gyömöszölnie, és megrettent. Sehogy sem tetszett a szaguk, sem a hangjuk, és taszította az a különös forróság, ami mintha csak úgy sugárzott volna belőlük. Hangosabban ugatott, és a feje körül kerengő, nyüszítő állatok után kapkodott. Összezáruló állkapcsai rácsapódtak egy barnásfekete szárnyra. A csecsemőujjnál is vékonyabb csontok halk reccsenéssel összezúzódtak. A denevér Cujo felé csapott és harapott, hosszú, kérdőjel alakban görbülő sebet ejtett a kutya érzékeny orrán. A következő pillanatban már csúszva-bukfencezve gurult lefelé a barlang lejtős oldalán, s az élet utolsó szikrái is távoztak belőle."

Itt indul a történet egy apró hibával, amit a kíváncsiság, a vakmerőség és az ösztön hoz magával.

És ezt a szálat - a tudatos szeretetet melyet a kutya érez - a gazdái iránt lassan, de kínzóan váltja fel az ösztön. Belső feszültséget, ugyanakkor egyszerű és alapvető dolgokat mutat be, nem többet, s nem beleképzelve vagy belemagyarázva, csak a szín tiszta valóságot, hiszen Cujo nem több, mint egy kutya.

"Cujo szerette ezt a FÉRFIt, akitől mindig kapott ennivalót. Igaz, mostanában nemigen kívánta az ételt, de ha a FÉRFI azt akarta, hogy egyen, hát evett. Aztán elnyúlhatott, mint most, és hallgathatta a megnyugtató beszédet. Igaz, ami igaz, Cujo nem érezte valami jól magát. Nem azért morgott a FÉRFIra mert melege volt, hanem, mert rosszul érezte magát. Akkor egy pillanatig – de csak egyetlen pillanatig – kedve lett volna megharapni a FÉRFIt."

Lassan bomlik meg a kutya elméje, s ezzel együtt a városka többi lakóját is átjárja a bizonytalanság, mintha a veszettséget egy láthatatlan rossz, egy régi, elfeledett elásott rossz szellem hozná elő...

"Ott állt, a fészer mélyén, a bakon lévő autó mellett. Tényleg bernáthegyi volt. Vastag, még a félhomályban is láthatóan foltos bundáját, hatalmas mellkasát nem lehetett eltéveszteni. Lehajtotta a fejét. Szeme mélyről jövő ellenségességgel szegeződött rájuk. ...Nem volt láncra kötve."

A kisvárost, magát nem látjuk, de nagy szereplőgárda bemutatását sem tárja elénk az író. Nem is kell neki, mert a két család egymástól merőben eltérő életének lassan megbomló rendjét, s felszínre kerülő nyomorát épp elég feldolgoznunk. Közben pedig nyomon követhetjük, hogy az eközben szenvedő, vívódó kutya mikor éri el azt a pontot, ahol az ösztön már erősebb, mint a szeretet.

"Még nem tudta, mi vár rá a maga egyszerű kutyalétében. Valami a normális ösztön működésének útjába állt. Amikor aludt, az álmai szokatlanul, kínosan mozgalmasak voltak. Egyik ilyen álmában széttépte a FIÚT, felszakította a torkát, majd gőzölgő kötegekben rángatta ki a beleket a testéből. Rángatózva és nyöszörögve ébredt ebből az álomból.

Most Joe mögött állt az ajtó sötétjében. A fejét leszegte. A szeme majdnem skarlátvörös volt. Dús, foltos szőre összetapadt a vértől, váladéktól és a száradó sártól. A szája habzott, és a foga most már állandóan kilátszott, mert a nyelve feldagadt."

A családok mégis a történet hátterét képezik, elterelik a gondolatokat, megnyugtatják a tudatot, hogy aztán újra és újra felszínre törjön a feszültség, hogy várjunk és együtt érezhessünk a kutya szenvedéseivel.

"Donna mozdulni sem bírt. Nem is lélegzett. Leállt a tüdeje. Hallott már olyasmit, hogy valakit megbénít a félelem, de sohasem hitte, hogy ez a bénaság ennyire teljes lehet. Az agya és a lába közti idegkapcsolat egyszerűen megszakadt. A kezei érzéketlen húsgombócokká váltak. A vizelete megindult. Tudomást sem vett róla, legfeljebb valami már-már távoli, enyhe melegséget érzett."

A leíró képek nem részletesek, de ellenben nagyon hatásosak: kézzel foghatóan érezhető a nyári meleg, a rettenetes szenvedés, a növekvő érzelmi kétségbeesés. Mire már megnyugodnánk, a tűző napon autójukban rekedt anya-fia párosért izgulhatunk. Mint azt megszokhattuk, az író egy csepp kétséget sem hagy afelől, hogy az utolsó betűig nem lehetünk biztosak egyetlen élő, vagy már holt lény létéről, sorsáról.

"Cujo egyre fokozódó gyűlölettel nézte a FÉRFI-t, aki kiszállt a kék kocsiból. Ez a FÉRFI okozta minden szenvedését, ez biztos! A FÉRFI tehet róla, hogy olyan szörnyen fáj minden tagja, és örökösen hallja azt a visító, kínzó hangot az agyában. A FÉRFI az oka, hogy a régi levelek szaga a veranda alatt bűzössé vált, s a FÉRFI bűne, hogy nyüszítve riad vissza, ha vizet lát, s legszívesebben azt is megölné, ha tudná, pedig iszonyúan szomjas. Érezte a FÉRFI szagát, az izzadság és az izgalom elegyét, a csontokra tapadó vaskos húst. Morgása felerősödött, majd pokoli, őrjöngő bömbölésbe csapott át."

Hiába a kutya a gyilkos, elsiklunk e tény felett. Átérezzük szenvedését, s helyenként jogosnak is érezzük a mészárlást, amit véghez visz. Az emberek a háttérbe szorulnak és - mint egy kiegészítő szerepként -, bábokként keringenek a kutya körül.

"Bannerman – miközben látta, hogy vérvirágok nyílnak világoskék inge mellrészén – hirtelen mindent megértett. Az asszony meg a gyerek idejöttek, a kocsi bedöglött... és a kutya itt volt!"

Bár lezárja a történetet (azt nem árulom el miképp), de a tőle megszokott módon valahogy mégis nyitva hagyja azt. Ez azt sugallja, hogy a gonosz - az eredendő rossz - köztünk él és olykor fel-fel bukkan ott, ahol sok a szenvedés, s magával hozza a nyomasztó életet, a bezárkózást, és a halált. A hétköznapi élet több rettegéssel, s a zárt ajtók mögötti történetek több nyomorral és félelemmel vannak tele, mint bármelyik horrorfilm.

Felnyitja a rettegést rejtő lelki dobozt, mely szerint a rossz, a gonosz akármelyik sötét szekrény mélyén, avagy poros ágy alatt ott lapulhat arra várva, hogy a félelem életre keltse és élővé varázsolja.

"Enyhén remegő kézzel cigarettára gyújtott, nézte az acélkék eget, és érezte, hogy a bizonytalansága és a félelme nőttön nő. Történt valami ott Tad szobájában. Nem tudta, mi lehetett az, de valami volt ott, annyi biztos. Igen. Valami. Szörnyetegek, meg kutyák, és szekrények, meg pajták, meg zsákutcák...

Adjuk össze ezeket, tanár úr, kérem? Vagy vonjuk ki? Osszunk? Szorozzunk?"